Itt feküdt lustán a skandináv krimiirodalom néhány darabja is.Megsimítottam a Művelt Alkoholista karcsú gerincét.
„ A Művelt Alkoholista nem csak internetességével, formájával próbált valami újat hozni a magyar borkultúrába, - a bor: kultúra – hanem nyelvében és közelítésében is kerülni próbálta az ebben a körben fájdalmasan gyakori patetikus lírát, inkább némi iróniával és persze öniróniával operálni helyette, kerülni a bennfentes szakmázást, és az okos fogyasztó laikus kritikusi lőállását elfoglalni inkább – szólt a Művelt Alkoholista. Ami – mostanra bizonyára megsejtette a kedves olvasó – egy könyv volt, Egy borzsebkönyv. A hátsó borító ajánlója szerint „Kábé kétszáz bor, kétszáz leírás, néhány esszészerű, néhány glossza, reményeink szerint magas extrakt és egyenes savgerinc – ezt tartalmazza a karcsú kis kötet”.
Vágytam ugyan a poézisre – esős, szürke, pocsék időben ki ne vágyna – de nagyon érdekelt a tartalom, ezért lapozgatni kezdtem.
Gyakorló borászok és profi borkedvelő számára bizonyára nem mondok semmi újat. Engem azonban – noha korábban is volt már szerencsém borbírálatokhoz – valósággal letaglózott a poézistól teljesen mentesnek, nyersnek, sivatagszáraznak szánt szöveg. Részleteket idéznék, hátha más, hozzám hasonló naivak is kibillennek egyensúlyukból, ha elolvassák.
„ Először is, színre szokatlanul halovány bor. De az illat! Eleinte füst, fahéj, gyógyszeresség, kávé és étcsokoládé kavargott benne. Ilyen finom füstösséget borban még soha nem éreztem! Aztán lassan kialakult a végleges illatkonstelláció: rózsabors, kovakő, dohány. A lecsengésben pedig finoman adagolt vanília és pörkölt mogyoró. Mint egy Chopen prelüd: a formába öntött indulat.”
És ez csak egy volt. Egyetlenegy. Hát ezt képes tenni a bor.
Később, amikor felolvastam az iménti idézetet egy ifjú hölgynek, felkacagott, majd közölte: következő életében feltétlenül 2004-es Zweigelt szeretne lenni.
Vagy legalább egy fejezet egy borzsebkönyvben.
Koblencz Zsuzsa írása