A fényképes doboz meséi lakodalomról, esküvőről

A fényképes doboz meséi lakodalomról, esküvőről

Ha dédanyáink korának lakodalmait és a mai, bár lagziként emlegetett, de  inkább esküvői partiként vagy fogadásként aposztrofált ünnepi eseményeket szeretnénk összehasonlítani, azt hihetnénk, hogy erre az ellentétpárok a legalkalmasabbak. Pedig dehogy. Mert a különbségek ugyan valóban nagyok, de finom ívben, egymásba hajolva vonulnak át ízléseken és divatokon, hozzáférhető lehetőségeken és eszközökön keresztül, s most éppen ott tartanak, hogy minden jelen van bennük, hagyományostól, régimóditól a legfrissebb trendig - mint az Esterházy tyúkhúslevesben  - amelynek felszínén mindig ott fénylenek az elengedhetetlen aranykarikák – a hozzávalók gazdag sokasága.

Ahol nagy a rokonság, ott elég a fényképes dobozokat kiborítani egy arra alkalmas estén, hogy kitáruljon a család múltja, amelyben természetesen a legfényesebb események az esküvők.

A dédi lakodalmáról alig maradt dokumentált emlék, jóformán csak az megbarnult kép, ahol még a legdíszesebb  ünnepi ruhájában tündököl a  fekete-fehérben feszítő dédpapa mellett. Falusi emberek lévén, ők még viseletben esküdtek, a dédit egész lánycsapat öltöztette, frizírozta, míg kint, a nyárikonyhában és a fészerben a rokonság asszonyai pucolták a tyúkokat, készítették elő a vacsora  alapanyagait.

lakodalom, esküvő

 A családi elbeszélésekből tudni, hogy a réteshúzóknak, a főzésben jeleskedőknek a lagzi éjjelén kásapénzt szedtek, és ők azt a fáradozásukért igazán meg is érdemelték. A lakodalmas házban három napig is eltartott a lagzi, el is fogyott ott minden, a húsleves a benne főtt hússal és a tormamártással ugyanúgy, mint  töltöttkáposzta, a pecsenye és a rengeteg, sokféle ízzel megtöltött rétes.

A fényképes doboz és a családi elbeszélések tanúsága szerint a nagymama lagzija már esküvői sátorban zajlott, s mivel a '20-as években divatba jött a fehér menyasszonyi ruha, a nagymama ennek megfelelően olyat viselt, földig érő fátyollal, amit két kis koszorúslány úsztatott utána, s a karjában kálacsokor volt, fátyolaszparáguszokkal díszítve.

Addigra káposztás lagzis ételek választéka  is kibővült a pörkölttel, a paprikás csirkével, s a dédinél még a húsok mellé asztalra került kalácsot is felváltotta a köret: a rizs, a krumpli. Az öröknek hitt lakodalmas édességeket- a lepényt, rétest, fánkot – kiszorították a  torták és a házi sütemények. Ó, az a női szeszély, azok a leheletkönnyű piskóták, sűrű, vajas töltelékkel....Háziasszonyok igazán a megmondhatói, mi munka van ebben a százféle, fortélyos tudással megkomponált süteményben, amit aztán a násznép pillanatok alatt szétkapkod a tálakról, hogy aztán sokáig emlegesse még az  ízek élményét. Vagy el is felejtse, mire a vőfély a következő fogást kihirdeti.

A mama esküvőjére megint csak változott a stílus – a fényképek ezt is jól mutatják. A mama a polgári esküvőn kiskosztümöt és fátylas kalapkát viselt, bár a templomba ő is földig  érő fehérben vonult be, vörös rózsából kötött menyasszonyi csokra pedig még formabontó újdonságnak számított.

A lagzira a sátor bérlése még akkoriban is  a legolcsóbb megoldásnak kínálkozott a százfős lakodalomhoz. Az asztalokat és székeket már nem kölcsönkéregették: akadt már akkor ügyes üzletember, aki a lakodalom rekvizitumainak kikölcsönzésére alapította boldogulását, és nagyon jól számolt. Az elegancia még nem tartozott az elengedhetetlen követelmények közé, vígan ropták az udvar füvén a csárdást és a szalontáncokat. Az asztalok egész éjjel nem maradtak üresen, a szocialista cukrászipar által ihletett kockák és szeletek sem hiányoztak már róluk.

eskövő, esküvői ruha

A fényképes doboz a mama generációjának emlékeit még bőséges képanyaggal őrzi, de a család ifjú generációjának esküvőit már elegáns albumok és digitális képanyag dokumentálja. Ezek pedig káprázatos változatosságról mesélnek.

A néprajzosok a hajdani lakodalmak leírásában – amely a menyasszonyi ruhától az ételsorokig bezárólag a legapróbb részletekig elbeszéli egy-egy környék esküvői szokásrendjét -  még bátran állíthatták, hogy  a nemzetiségek hagyományai nagy hatással bírtak egy-egy tájegység szokásainak kialakítására, ezért is olyan színesek a magyar esküvők.

Ma már a korábbiaknál is színesebbek, hiszen a világ kisebb lett azóta, az ötletek, divatok, trendek tengereken és határokon át is cserélődnek. S mivel a hagyomány ugyancsak éled, így aztán nincs már abban semmi meglepő, ha egyszer csak svédasztal mellett, elegáns rendezvényhelyszínen, káprázatos külsőségek közt foglal helyet a násznép - teszem azt, a Kultpincében – vagy éppenséggel egy falu főutcáján vonul végig a nászmenet tagjaként, a rezesbanda és a menyasszony hintója mögött.

Kimeríthetetlen az esküvőzés megannyi elképzelése és parádés megvalósítása.

Egyvalami  marad csak közös bennük, a dédiktől az őket követő generációkon át, amíg csak világ a világ: ezek az öröm ünnepei. S amint az alapigazságot a legelcsépeltebb slágertől kezdve a legzengőbb himnuszig  megfogalmazták már: minden ember boldog akar lenni.

Koblencz Zsuzsa írása

Tartalomhoz tartozó címkék: Esküvő