- Nem mindennapi a távoli Iránból való ide kerülésének, de alkotói útjának története sem.
- Teheránban születtem, 1963-ban – kezdte bemutatkozását Nagy (született: Rabizadeh) Parisa. Gyermekkorom óta nagyon érdekelt a festészet, a rajz, és mindenféle manuális alkotói tevékenység.
A gimnázium befejezése után két évig egy festőművésznél, majd – 1984-től – a Teheráni Képzőművészeti Főiskola Festészeti Szakán tanultam a festészeti technikákat. Továbbfejlődési vágyam (1987-ben) Párizsig is elvitt, az Ecole Superieure des Beaux Arts rajz fakultására. 15 éves koromtól mély nyomokat hagyott bennem az iráni forradalom, majd az iraki-iráni háború nehéz időszaka. 1992-ben eljuthattam Dél-Koreába, egy nemzetközi diáktalálkozóra, ahol megismerkedhettem Moon tiszteletes „Békeszerető világpolgár” mozgalmával, amelyben tisztséget is vállaltam, és aminek máig híve vagyok. Nem utolsósorban pedig ott, ezen az angol nyelvű rendezvényen találkoztam jelenlegi férjemmel, Nagy Imrével is. A házasságkötésünk után – 1993-ban – úgy döntöttünk, hogy Magyarországra költözünk. 1997 óta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja vagyok. Először Budapesten együtt laktunk anyósommal, majd önálló lakhelyet keresve, 2008-ban Monoron találtunk egy nekünk tetsző, jó házat, ahol ma is élünk.
- Nem lehetett egyszerű egy merőben más kultúrájú országban gyökeret vernie, pl. a közismerten nehéz magyar nyelvet – szóban és írásban is – elsajátítania.
- Bizony, nagyon nehéz. Amikor Magyarországra érkeztem, a Katedra Nyelviskolába kezdtem járni, néhány hónapig, tanulni a nyelvet. Aztán anyósommal, otthon próbáltuk megérteni egymást. Az elején a férjemmel is angolul beszélgettünk. De azután, vásárolni járva, itt-ott kezdtem rászorulni a magyarra. Kb. három év múlva éreztem úgy, hogy tudok emberek közé menni, és amit szeretnék, azt megértik. Jártam a Művelődési Házba is, a XV. kerületbe. Pesten, magántanárként tanítottam is, egy ideig, otthon. Jelenlegi családi házunkban most már magyarul beszélünk a férjemmel, meg a gyerekeimmel. De a fiam érti már az angolt is. A lányom 11, a fiam 14 éves.
- 2013. február 4-én már a monori Vigadóban is láthattuk kiállítását, valószínűleg addigra már több külföldi és hazai bemutatkozását követően.
-Valóban. Párizsban két kiállításom volt, de Ausztriában is láthatták képeimet, Japánban pedig (1999-ben) a „The Art of the World Culture of Heart” nemzetközi pályázaton III. díjat kaptam. Budapest több helyszínén már 12 alkalommal mutathattam meg képeimet, de volt kiállításom Dunakeszin, Veresegyházon, és kétszer Gödön is.
- Hogy került kapcsolatba Pincefalunkkal? Milyen jellegű képei kerülnek oda?
- Egyik ismerősöm, a lányom egyik barátnőjének az apja révén kerültem kapcsolatba a KultPincével, ő hozott össze a Gyuri bácsival. Amikor ide költöztünk, Monorra, többször sétáltunk arra, és nekem nagyon megtetszett a Pincefalu. Amikor Iránban tanultam, sokszor jártam ott a városi parkokba, ahol rajzoltam, festettem. 2021-ben hasonlóképpen kezdtem járkálni itt is a városban, ahol, ha láttam valami szépet, lerajzoltam. Így készültek munkáim a Pincefaluról, és Monor városáról. Ezt megtudva Kugel Gyuri bácsi azt javasolta, hogy munkáimból szervezzünk egy kiállítást a KultPincében. Előzőleg is hallottam már, hogy ők ott – a bor és a gasztronómia mellett – a kultúra népszerűsítésének küldetését is vállal
- Volt valamilyen külön személyes indíttatása is arra, hogy ezt ott most megvalósítsa?
- Monorra költözve is megmaradt bennem az az érzés, hogy nekem a tehetségem, amivel alkothatok, az nagyon fontos. De az is, hogy azt a helyet, ahol lakom, valahogy szolgálni tudjam. Kapcsolatos ezzel persze, a témaválasztás szempontjából – ahogy már mondtam –, hogy a Pincefalu nagyon tetszik nekem. Tapasztaltam, hogy Gyuri bácsinak nagyon fontos célkitűzése ezt a helyet turisztikailag is fejleszteni. Én pedig – a munkáimon keresztül – szeretnék segíteni ebben, szeretném megmutatni, hogy milyen gyönyörű ez a hely, hogy olyan, mint egy ékszer.
- Izgalmas érzékelni, hogy a távoli Irán képviselője hogy került hozzánk közel, már említett (2013-as) Vigadó-beli kiállításán, de a Strázsán is. Mivel magyarázza azt, hogy ez sikerülhetett?
- Egyrészt a képzőművészeti hatást nem akadályozzák nyelvi korlátok. A képzőművészet tolmács nélkül is képes hatni. Másrészt – a kritikák szerint – a legősibb, legörökebb emberi értékek voltak érrzékelhetők képeimben, első monori kiállításomon is. Öröm, harmónia, anyai szeretet, igaz szerelem, barátság, egyetemes békevágy. A ritmus, a mozgás, dinamika, tánc (a légiestől a szenvedélyes extázisig).
- Mi lesz a különbség az előző és a mostani képei között?
- Nyolc évvel ezelőtt a festményeim domináltak, anyagi és formai sokféleségben, meleg színekkel, olajjal, tussal, zsírkrétafirkákkal. Most inkább grafikusként állok az érdeklődők elé, leegyszerűsített, de kifejező vonalvezetésű, hangulatteremtő, azt megörökítő tusrajzaimmal.
- Festényekkel foglalkozik-e még mostanában?
- Ez ihletszerű. Jelenleg inkább másképpen, egyéb alkotásaim kiegészítő elemeként. Kombinálom is az egyes lehetőségeket. Szeretek mindig újabb dolgokat csinálni.
- Törekvéseinek vannak segítői?
- Szerencsésnek mondhatom magam, hogy munkámban (művészi tevékenységemben) programozó férjem támogatására minden szempontból és mindenkor számíthatok. Ezen kívül az adódó lehetőségek kihasználása és sikeres megvalósítása ösztönöz.
- Hármas szerepkörrel szokta jellemezni magát.
- Igen. Ez a festőművész, grafikus és a lakberendező.
- Az első kettőről már szót ejtettünk. Hogy értsük Önnél a harmadikat?
- Úgy, hogy igazából nekem mindig az volt a fontos, hogy valamit (bármit) ALKOTNI tudjak!
Bármiből, amit a világon láttam, szeretek új, eredeti tárgyakat készíteni, a meglévőket mássá alakítani. Manuális tevékenységgel, sokszínű formában. Sikere volt pl. mozaikos technikával készült asztalomnak, illetve szamovárból kialakított különleges lámpámnak is.
- Láthatóan törekszik meglepően új anyagokkal sokszínűségre, kísérletezésre is törekedni.
- Újabban ilyen pl. az Ytong, ami teljesen új dolog volt számomra. Az ebbe vésett ősi illetve népies mintáknak nagyon izgalmas hatása van pl. egy megvilágított szobafalon, de külső díszítő épületelemként is.
- Láttam olyan méretes, festéssel patinázott (régiesített) jelképes oroszlánábrázolását is, ami engem olyan ősi keleti uralkodói jelképre emlékeztet, amihez hasonló pl. a Louvre-ban is látható.
- A 2500 évvel ezelőtti, ősi Persepolis (a perzsák, a mai Irán ősi, szarkrális fővárosa) egykori palotáiból is maradtak fenn hasonlók. Vannak ezzel kapcsolatos munkáim. Ez annak egy darabja. Érdekelnek az ősi gyökereim is.
-Úgy látszik, hogy szívesen vág bele alkotásaiban új utak keresésébe, mind tematikai, mind formai
szempontból. Van ezek között olyan is, ami esetleg még majd a Pincefaluban is hasznosítható lesz?
-Vannak még a Pincefaluval kapcsolatos más gondolataim. Egyre inkább foglalkozom újabban lakberendezési ötletekkel is. Olyan tárgyakat szeretnék készíteni, ami kapcsolódik ahhoz a légkörhöz, ami a Pincefaluban van. Amik oda illenek.
- Erre lenne kereslet is?
- Fel lehet majd tenni a Facebookra. Feltesszük, hogy láthassák, akik szeretnék.
- Várható a november 28-án nyíló grafikai kiállítása után esetleg egy ilyen tárgykiállítása is?
- Lehetséges, elkészülhet. Most egyelőre annak a tájnak a hangulatát felidéző, megragadó fekete-fehér, illetve színezett tusrajzok lesznek.
- Mik a tervei a jövőre nézve, illetve hogyan tudná megfogalmazni az alkotói hitvallását?
- Népszerűsíteni szeretném a tevékenységemet. Olyan örömet szerezni az embereknek, ami örömet szerez nekem is.
Bolcsó Gusztáv