MILYEN FÁNK VOLT A KÖLTŐÓRIÁS KEDVENCE?
A fánkról újat írni már nem lehet.
De minek is kellene írni róla egyáltalán ? A fánkot inkább megsütni kell, aztán megenni, mert a fánk olyan, hogy így farsangkor magától előtolakszik az emlékezetből, s addig-addig kelleti magát, amíg az ember rászánja magát, hogy most azonnal süt belőle egy tállal, mert máskülönben tán aludni se tudna a kívánkozástól.
A fánknak receptje is annyiféle van, hogy egymás mellé rakosgatva tán az egyenlítőt is körbeérnék. De irodalma is van neki, sőt történelme, mert aki a fánkot szereti, az mindent tudni is szeretne róla.
De hagyjuk mi most a fánkok több ezerszer leírt dicséretét.
Utaljunk csak arra az egyre, hogy Arany János – aki pedig gyomorbajos volt, szegény – a fánkot ő is mennyire szerette.
Sok egyebet is szeretett, a kedvence például a paprikás csirke volt, galuskával, aztán a túrós csusza, a palacsinta és a túrós lepény. A história megőrizte azt is, hogy reggelire mindig bivalytejet fogyasztott, vagy pirítós kenyérrel, vagy a kenyeret a tejbe csakúgy beleaprítva.
A fánkok közt pedig a legjobban a Marcza-fánkot szerette.
Volt hozzá saját receptje is. Ez az egy recept maradt utána, amit fel is jegyzett, így azután ránk maradhatott a költőóriás fánkcsemegéjének leírása.