Merthogy alapvetően hiába egy szerelmes film a Testről és lélekről, története egy megannyi metaforára és párhuzamra alkalmas vágóhídon játszódik, melynek kegyetlen mindennapjaiba is bepillantást kaphatunk kendőzetlen nyersességgel. Aki érzékeny az ilyesmire, az jobban teszi, ha kétszer is meggondolja, hogy beül-e a filmre. Na nem mintha a szereplők lelkének eleven boncolgatása kellemesebb élmény lenne, mint a felkoncolt marhatetemek látványa, de számukra legalább van kiút Enyedi alkotásában. Feltéve, ha képesek élni a lehetőséggel, és túllépni saját sérüléseiken, hogy egymásra találhassanak, ami egyáltalán nem könnyű feladat. Pedig minden égi jel arra mutat, hogy főszereplőink bizony egymásnak teremtetettek.