Azon a bágyadt hajnalon Lívia, a fiatal menyasszony mosolyogva ébredt. Eszébe jutott édes álma, milyen is lesz ma, élete legszebb napja. Hálásan gondolt segítőire: szüleire, a vőfélyre, ceremóniamesterre, az értük érkező násznépre, a szabadtéri esküvőre, s békésen visszaaludt. Nem sejtette, hogy amíg ő boldog óráit dédelgeti, addig valaki azon mesterkedik, hogyan hiúsítsa meg házasságkötésüket ...
Lent, a konyhában, Lóri, a kandúr a tengerimalacot ébresztgette:
- Ébredj, álomszuszék! – paskolta meg puhán a macska a malac arcát. Beszédem van veled!
Malacka álmosan kinyitotta a szemét, s durcásan morgott egyet a kandúrra:
- Mi dolgod van velem? Hagyj aludni, még hajnal van!
- Ide figyelj, mert csak egyszer mondom el!
A tengerimalac felült, s kóvályogva nézett a kandúrra.
- Miáááúúú! – méltósága nyújtózkodott, míg zöld szeme villant egyet. –Segíteni fogsz nekem! Nem jöhet létre ma ez az esküvő! S ehhez a következő tervem van! Neked ez lesz a feladatod! – súgta. A figyelmét kell lefoglalnod... amíg én ellopom tőle..., elrejtem azt... kicserélem ...
- De hát miért? – faggatózott tovább Malacka. Én nem akarok rosszat a gazdasszonyomnak.
- Én sem. Időben megtudod. Van más kérő is. Gazdagabb, módosabb. Én már titokban küldtem üzenetet Lujza néninek... Hi-hi-hi! – vigyorodott el a macska. Postagalambbal... – Nos, vállalod?!
- Vállalom, ha úgy látod, hogy ez Lívia boldogságát szolgálja!
- Bolond malac! – gondolta a kandúr, s elégedetten nyújtózkodott egyet a konyhában. – Akkor ez rendben van, én is pihenek még egy kicsit –, s azzal fogta magát, s behúzódott a szomszédos szobába, befeküdt a kosarába.
A konyha szellőzőjén álldogáló három kisegér döbbenten nézett egymásra.
- Hallottátok? – ezt meg kell akadályoznunk! – suttogta Pityke, a legkisebb.
- Jó, de hogyan? – A részleteket nem ismerjük – felelte Inge.
- Akkor sem hagyhatjuk cserben a menyasszonyt. Ő Lalit szereti, hát akkor a választottja legyen a férje! – foglalta össze Pipi. Akkor ez nyílt háború, lányok, a macska ellen, gazdasszonyunkért!
- Jó, de nekünk is kell szövetséges! – cincogta halkan Inge.
- Behemót, Behemót! – ujjongtak társai. Ő féken tudja tartani a kandúrt!
A kisegerek máris szaladtak, hogy feltérképezzék a terepet, s megkeressék, megnyerjék társuknak a kutyát. Hiába no, senki sem ismeri úgy e házakat, pincétől a padlásig, mint ők... Uzsgyi, fel a padlásra, végigkúszva a tartógerendán, le az erkélyig, kiosonni a tetőn át a földszintre, az udvartérbe. Nem kis dolog ám, kikerülni a macskát!
A hajnal első sugarai szorgos munkában találták a vendéglátókat. Készülődtek a szabadtéri esküvőre, amely egy szépséges domboldal tetején, nyitott panteummal csalogatja a látogatókat. A gyönyörű rózsabokrokkal ölelt négyoszlopos cseréptető alatt, természeti környezet várja a házasulandókat. Láthatatlan kezek azon fáradoznak, hogy a zöldövezetbe, hófehér köntösbe öltöztessék az ifjú pár helyét, a székfoglalót.
A közeli, Monori KultPincében már készül az esküvői menü, gyűrűzik az aranyló fácánleves, katonás hadrendbe fő a töltött káposzta, magyaros ízekben gőzölög a kakaspörkölt, s a hűtőkbe is bekerültek a helyi termesztésű, zamatos borok is. A kamrákban sorakoznak a szebbnél szebb torták, kóstolásra várnak az ízletes sós- és édes sütemények.
Az idilli csendet csupán a sürgés-forgás nesze szakítja meg. Egy szempillantással később nagy sebbel-lobbal beront az ajtón a vőfély, s a jelenlévőkön keresi a gondosan megírt beszédét...
- Szép jó reggelt! Már a kakas is veletek ébred! – köszönt rá a munkálkodókra Márton, a vőfély, Lali testvére. Nem láttátok a beszédemet, úgy emlékszem, tegnap amikor itt jártam, itt felejtettem.
- Neked is szép napot Márton, nem találtunk rá, lehet, hogy elhagytad? – válaszolt a főpincér.
- Isteni illatok keringnek az éterben. Kaphatnék egy kis kóstolót?
- Nem inkább kontyalávalót keresel?
- Lehet az is, biz a... No nem baj, akkor fejből mondom a rímeket, úgyis mind én írtam...
Ez alatt az ikerház egyik felében a menyasszony készülődik, a másikban pedig a vőlegény öltönyét próbálja. Látja ám a fiú, hogy itt illegeti magát a tükörben a szomszéd ház fekete macskája. Lali kisiet, hogy kedveskedjen a kandúrnak e jeles napon, s finom tejjel kínálja. Míg a gazda kiszalad, addig Lóri, a díszdobozba csomagolt gyűrűket masnijánál fogva ellopja, s már sétál is vele a tetőn, peckesen lóbálva. Átviszi a lopott holmit, s eldugja a menyasszonyi szobába, a komód alá.
Ekkor az ajtón a küldönc csönget, s meghozza a gyönyörű menyasszonyi csokrot. A szobában kóborló tengerimalac kikocog Livi elé, felágaskodik, hogy egy kis simogatást, szeretetet kunyeráljon. Lívia gyanútlanul leteszi a bokrétát, megsimogatja Malackát, s máris ajtót nyit egy újabb vendég érkezésére. Elsápad, amikor az ajtóban meghallja a nem várt rokon, a kikapós nagynéni, Lujza hangját. A kandúr kihasználja ezt az alkalmat, s elcseni a csokrot, és behurcolja egy elhagyatott szobába.
- Elkéstünk! – szólalt meg Pityke. Nem találtuk reggel Behemótot, biztosan sétálni vitte hajnalban Livi apukája.
- Mégsem állhattuk útját a macskának! – szólt Inge. De már tudom a módját, hogyan állítsuk vissza a rendet.
- Egy életünk, egy halálunk, megmentjük a szerelmeseket!
Livi bekísérte a váratlan vendéget, s hogy tovább készülődjön, átvette helyét édesanyja, ő pedig eltűnt menyasszonyi csokrát kutatja...
- Jó Lujzikám, de rég láttalak, hogy-hogy épp most látogattál el hozzánk?
- Véletlen édes Nórikám, de látom, jókor érkeztem. Nagy nap ez a mai a család számára!
- Így van Lujzikám, tarts velünk az ünneplésben!
- Köszönöm Nórikám, úgy lesz, elkél majd egy kis segítség Nektek!
A szomszédos házban Lali, a vőlegény, lázasan keresi a jegygyűrűket, s nem találja. Izgalma tetőfokra hág, s a vőfélyt rángatja:
- Mi lesz most Márton bátyám?! Hogyan tudjuk megtartani az esküvőt a gyűrűk nélkül?
- Ne pánikolj, meglesz. S ha nem, íme itt az enyém, s asszonyomtól is elkérem az övét, nem állhatja útját ez a boldogságotoknak!– s azzal átnyújtotta karikagyűrűjét Lalinak.
- Köszönöm! Megmentetted az életem! Itt egy másik doboz, ebben őrzöm.
- Menjünk! Még át kell adnom ezt a csokrot a menyasszonynak, amit az imént rendeltem, fogadnom a vendégeket, s ki kell kérnem annak rendje – módja szerint az arát a szülőktől!
A három kisegér ismét szemtanúja volt e cselekedeteknek!
- Pompás! Félig megoldódott ez a kérdés is! – örvendezett Pityke.
- Menjünk, csaljuk le az alsó szintre Lórikát! – javasolta Inge.
S azzal Pipi és Pityke végigszaladtak Lóri előtt a hallban, amíg a szülők a vendégekkel voltak elfoglalva. Lóri meglátta őket, s uccu neki, utánuk! – S már-már elkapta Pityke farkát, amikor Inge ráugrott előttük egy gombra. Láss csudát, a föld megnyílt, s titkos süllyesztő mélyére csúsztatta a gonosztevő kandúrt.
- Ezzel megvolnánk, most hívd Behemótot, hogy Lóri kosarából szimatot kapjon! – siettette Pityke a társát.
Míg a kisegerek a kutya után futottak, addig a vőfély egy meseszép rózsacsokorral kezében, becsöngetett a menyasszonyi házba.
Amikor Lujza ajtót nyitott a vőfélynek, Márton hangja a torkába szaladt, hangja megcsuklott, lába megbicsaklott, fején kócsagos kalapja úgy izzott, mintha tűz perzselte volna. A vőfélyi botja is majd kiesett kezéből! Ifjúkori szerelme állott előtte, aki őt egy légyottjuk után, hoppon hagyta.
A kikapós nagynéni, mintha mi sem történt volna, s nem telt volna el tízegynéhány év az eset óta, rákacsintott szegény fiúra, s tréfásan megkérdezte:
– Talán megkukult kegyelmed, hogy szótlanul áll előttem?
S mielőtt a vőfély megszólalt volna, megjelent az ajtóban Livi apja, anyja.
Márton összeszedte magát, s elkezdte a szülői háztól kikérő beszédet:
Édesapa, s anya, mint vőfély
Kérem, engedjék meg nékem,
Hogy a menyasszony előtt elmondjam kérésem!
Tisztességgel jöttem én e becses házba,
vőlegénynek kérni szíve – mátkája.
Vőlegényünk zeneszóval esküvőre indul.
De hát, ha nincs menyasszony, szíve összeszorul.
Adják ki, esedezem a csillagos égre!
Újfent elmondom, tisztességgel kérve,
Adják elő, hadd mehessünk az oltár elébe!
E szíves kikérés után megjelent az ajtóban az ara,
s mikor a bokrétát a vőfély
kezében megpillantja, felragyog az arca.
Előáll a fogat, mögötte a násznép.
A vőlegény is viszi szíve szerelmét.
Ám valami közeleg, nem siet, de rohan...
Láss csudát világ, nem más, mint egy kutya!
Behemót az, bárki megmondja.
S nini, nézzük csak, mit hoz a szájában?
Egy színes kis dobozt piros pántlikába!
Az ifjúi párnak határtalan a boldogsága.
A szülők meg rínak, no nem a bánatba,
hanem az örömmel fogadott nászba.
Volt is itt esketés, sírás és nevetés.
hogy aztán a vigasság átvegye a helyét.
Húzta a cigány, ropta is a násznép!
Fogyott is az étel, evett is a násznép!
No és az italok! Mennyei manna!
Nincs a Földön, aki e rizlinget meg nem itta
vóna!
No és a savignon s a fenséges rajnai?
Úgy itatta magát, hogy majd kirúgták
a Monori KultPince falát!
Három nap és éjjel tartott a vigasság!
ha nem hiszed, tarts velünk te is, és
ünnepeljük együtt, életed legszebb napját!