gasztroélmény

2021. 11. 15. 18:52:32

Csapatépítő közös főzés és csapatjáték a KultPincében

A gyönyörű napsütéses reggelen egy közös hidegtál alapú reggelivel indult a nap. A reggelit követően a csapat ketté lett osztva az egyik nekifogott előkészíteni a közös főzést, a másik csapat pedig elindult csapatjátékot, játszani, azaz indult a Monori CsámBorGó szabadtéri játék. Később a csapatjátékról visszatértek a sikeres játékért járó nyeremények átvételét követően folytatták az előkészületeket, az előző csapat pedig egy másik pályán kezdte a szabadtéri csapatjátékot. Végül a pergola alatti közös főzést a csapat együtt, a borainkat iszogatva jó hangulatban fejezte be és fogyasztotta el az így elkészített ételt.

2021. 11. 12. 07:05:17

Márton-napi libamenü a KultPincétől

KultPince minden évben valamilyen módon részese és részt vesz a Márton-napi újborünnep gasztronómiai eseményén. Ebben az évben is így történt, az alábbi gasztroélményt nyújtó menüvel kedveskedtünk partnereinknek, többek között a most indult Fürge Páva élmény és biszro számára is.

 

Márton-napi menü a KultPincéből

2021. 11. 10. 07:37:08

Hidegtálak, hétvégi gasztroélmény a KultPincétől

Hidegtál készítés, borkóstoló, családi rendezvény egyetlen hétvégén

 

2021. 10. 29. 20:13:52

Ecofact csapata a KultPincében

Egy gyönyörű napsütéses délutánon együtt a csapat, egy gasztróniai élményt nyújtó fenséges ebéd, ezt követő kellemes séta a pincefaluban, majd egy kis mozizás. Hát kell ennél több egy napsütéses őszi napon?

2021. 10. 01. 22:05:05

Születésnapi menü a KultPincében

Ünnepi menü ünnepi alkalomra, születésnap a Kultpincében

2021. 05. 28. 05:18:46

KultPince a Borvidékek Hétvégéje 2021 rendezvényen

 

Nagy örömünkre újra lesz Borvidékek Hétvégéje, igaz a pandémia okán ebben az évben csak a helyi vendégváró pincék részvételével.

2021. 05. 05. 19:30:26

Ügyeletes nyitott pinceként is üzemelünk ezen a hétvégén

 

Ezen a hétvégén is a'la carte módon üzemelünk, de egyben a KultPince az ügyeletes vendégváró pince is.. Szeretettel invitáljuk kedves vendégeinket, hogy térjenek be hozzánk egy jót enni és inni a hétvégén: 08-án szombaton 12.30-tól 20 óráig, vasárnap 12-19 óráig tartunk nyitva. Menü és asztalfoglalás itt: https://kultpince.hu/programok

2021. 05. 04. 19:45:16

KertMozi a KultPincében

 

Hosszú idő telt el a legutóbbi Kultmozi óta, de várakozásunk nem volt hiábavaló, újra indulnak szabadtéri filmestjeink, nyit a kertmozi! Májusi filmjeinkkel szeretnénk emléket állítani a színészlegendának, aki áprilisban hagyott itt bennünket. Törőcsik Mari a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Azon kevesek egyike, akik díjat nyertek a cannes-i fesztiválon is. 2017-ben a Forbes őt választotta a 4. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.
Emlékezzünk rá ezen az estén a közönség által favorizált filmmel. Szavazataitokat legkésőbb május 9-ig várjuk:


- Déryné – Déryné, hol van? (1975)
- Swing (2014)
- Aurora Borealis (2017)

 

KertMozi Törőcsik Marival

 

2021. 04. 23. 23:30:27

Újra nyitva a KultTerasz

KultTerasz - újra nyitunk!

Újra fogadunk vendégeket a hétvégén, megnyitjuk a teraszt 04.24-én, szombaton 12.00-20.00 óra között, lehet fogyasztani a helyszínen a'la carte módon és kóstolni a frissen palackozott KultPince borainkat!

 

KultTerasz

2021. 03. 29. 20:12:40

Húsvéti menürendelés a KultPincétől

 

Rendelhető ételek

Hidegtálak húsvétra – (minimum 5 személyes tálak rendelhetőek):

  •  Különleges húsvéti sonka- és sajtválogatás, kétféle salátával  - 3200Ft/fő
  •  Hagyományos hidegtál - kaszinótojás, tormakrémes sonkatekercs, csabai karaj, kétféle salátával – 2900Ft/fő
  •  Választható saláták: medvehagymás tojássaláta, majonézes kukoricasaláta, franciasaláta