borkóstoló
Forralt Boros Barangolások a Monori Pincefaluban
Köszöntsük az újesztendőt a KultPincében egy hagyományos és kellemes téli programmal, várjuk vendégeinket a Forraltboros Barangolások rendezvényen
2024 január 6-án 11-18 óra között!
KultPince is részt vett a TÖK-JÓ barangolások rendezvényen
Köszönjük, hogy barangolásaitok során ellátogattatok hozzánk, mi úgy érezzük, hogy egy valódi tökös nap volt, és abban reménykedünk, hogy TÖK-JÓL éreztétek magatokat és a következő nyitott pincés rendezvényünk során is viszont láthatunk benneteket!
Visszaemlékezés egy régi "tökös" KultPince programra
2012 októberében a KultPince szervezésében megrendezett "Töklökő" program, ahogy most is 2023 októberében a tökre alapozott rendezvény volt.
Volt tökszépségverseny, töklámpás faragás, tökugrás, töklökés, töklóbálás természetesen tőkős étel és ekkor még a KerBor Kft. tulajdonosa, Tóth Laci barátunk kínálta borait, valamint zenei aláfestés is gazdagította a programot. Az Orbán téren pedig a „Tökfilkó” várta a pincefaluba érkező vendégeket.
TÖK-JÓ barangolások a Monori Pincefaluban
TÖK-JÓ barangolások a Monori Pincefaluban
2023 október 22-én vasárnap
11-18 óra között
A KultPincében is várunk mindenkit szeretettel október 22-én, tök jó lesz!
Kóstoljátok ételeinket és borainkat!
Megújulva tér vissza a Kultmozi ősszel!
Októberi vetítésünk apropóját az '56-os forradalom adja, de egészen új perspektívából. A megtörtént eseményeket feldolgozó film egy csapat kelet-berlini középiskolai diákról szól, akik 1956-ban az érettségi előtt Nyugat-Berlinbe látogatnak, és ott független tudósításokból tudják meg, mi zajlik Budapesten. A 2018-as német alkotást a debütálás évében a Német filmdíjon a legjobb játékfilm, forgatókönyv, operatőr és a legjobb kosztümtervezés díjára is jelölték.
Strázsahegyi Napocska Vendégház
A KultPincétől alig 100 m távolságra a Monori Pincefalu szívében, a Kövidinka sor észak-nyugati végén várja vendégeit Strázsahegyi Napocska Vendégház. A KultPince vendégei, esküvők, családi rendezvények esetében, amennyiben szükséges, biztosít egy elvonulási, átöltözési és rövid pihenési lehetőséget.
Ugyanakkor a vendégház alkalmas családok baráti társaságok számára, hogy egy pincefalu sétát, Monori CsámBorgó kalandjátékot vagy egy borkostolót követően van egy hely ahol akár több éjszakát is eltölthetnek. A vendégház jól felszerelt konyhával rendelkezik, így lehetőség van közös főzésre, sütögetésre is.
Partnerünk, Lukácsy Pince
Borvacsora a Monor Hegyessy Lions Club vendégei számára
Lions Clubok Magyarországi Szövetség szervezésében, Koncsik István kormányzó vezetésével nemzetközi Lions csapat látogatott Monorra, hogy az egész napos tárgyalást a Monori Pincefaluban egy rövid sétával és a KultPincében egy hangulatos borvacsorával zárja le.
Rendezvényhelyszín Budapest közelében, a Monori Pincefalu szívében
Húsvéti barangolások a Monori Pincefaluban
Húsvéti barangolások program keretében a KultPince is várja a Monori Pincefaluba látogató vendégeket
2023 április 8-án szombaton 11-18 óra között a Strázsahegyen!
Márciusi KultMoziban indiai filmest szitárzenével fűszerezve
Ezen az estén igazi sztárparádéval készülünk - a főbb szerepekben: Judi Dench, Maggie Smith, Bill Nighy és Dev Patel - érkezik a: Keleti nyugalom - Hotel Marigold.