Amint végiggondoltam, milyen elvárásoknak kellene megfelelniük a mai vőfélyeknek, hirtelen ez az összegzés lett a vége: a mai vőfély, ha komolyan veszi a dolgát, mindenhez értenie kell. Gasztronómiához, poézishez- annak is égi és nagyon is földi változatához, mert ahány násznép, annyi ízlés. Járatosnak kell lennie a hagyományokban, a zenében, annak ódon és modern változataiban. Ha nem is éppen egy-egy művészeti ág teljességében- de valamennyire mindenképpen. S mindeközben őstehetségként kell művelnie hivatásának lényegét: az események levezénylését, valamint azoknak hangulatára a közönség oly mértékig való ráhangolását, hogy a vőfélyre bízott sokaság észre sem veszi, hogy irányítva van. Jó értelemben, persze.

Ha dédanyáink korának lakodalmait és a mai, bár lagziként emlegetett, de  inkább esküvői partiként vagy fogadásként aposztrofált ünnepi eseményeket szeretnénk összehasonlítani, azt hihetnénk, hogy erre az ellentétpárok a legalkalmasabbak. Pedig dehogy. Mert a különbségek ugyan valóban nagyok, de finom ívben, egymásba hajolva vonulnak át ízléseken és divatokon, hozzáférhető lehetőségeken és eszközökön keresztül, s most éppen ott tartanak, hogy minden jelen van bennük, hagyományostól, régimóditól a legfrissebb trendig - mint az Esterházy tyúkhúslevesben  - amelynek felszínén mindig ott fénylenek az elengedhetetlen aranykarikák – a hozzávalók gazdag sokasága.

A fánkról újat írni már nem lehet.

De minek is kellene írni róla egyáltalán ? A fánkot inkább megsütni kell, aztán megenni, mert a fánk olyan, hogy így farsangkor magától előtolakszik az emlékezetből, s addig-addig kelleti magát, amíg az ember rászánja magát, hogy most azonnal süt belőle egy tállal, mert máskülönben tán aludni se tudna a kívánkozástól.
A fánknak receptje is annyiféle van, hogy egymás mellé rakosgatva tán az egyenlítőt is körbeérnék. De irodalma is van neki, sőt történelme, mert aki a fánkot szereti, az mindent tudni is szeretne róla.

Monor az 1000 pince városa!

Monor város 1998-ban ünnepelte első írásos említésének 600 éves évfordulóját. Az első ismert oklevél, amely Zsigmond király uralkodása idején, 1398-ban jelent meg, még Monar-ként említi városunkat, de a 3 évvel később, 1401-ben keletkezett határleírás már a mai nevén, Monor-ként. Az első hiteles térképi ábrázolás Monorról és környékéről a Mária-Terézia által elrendelt katonai felmérés alapján készült. Az 1780-ban elkészült térképlap már olyan részletes térkép, hogy az Alszög, a Főszög, a református templom és környéke, a szőlők és az erdők kiterjedése is leolvasható róla. Az első magyarnyelvű földrajzi szótár így ír Monorról 1799-ben:”Monor magyar falu Pest Várm. földes Ura az Egri Káptalanbéli Uraság, lakosai katolikusok, többen reformátusok,…bora meglehetősen sok terem,úgy mindenféle gabonája is.” 

Miközben a  hangos, virágokkal és palackokkal hadonászó, az út szélére húzódott taxiba is be- be- integető lakodalmas menet elvonult mellettük, a két férfi kedve érezhetően élénkebb lett. Már nem ülte meg a  kocsi belsejét az a melankólia, amit János emlékei bocsátottak köréjük, kesernyés cigarettafüstként. A taxis oldalán lehúzott ablakon beáradó vidámság kihessegette a régi szomorúságot.

 -  A külsőségekből ítélve a mostani lagziknak már nem sok közük van ahhoz, amilyenekben  én gyerekkoromban megfordultam -  nézte a férfi a menyasszony közelében káprázatos toalettekben ringó hölgyek karéját. Csipkekalapok, virágos organzák, színes selymek úsztak el mellettük, és hirtelen felbukkant egy szó, amit János talán egész életében nem mondott ki hangosan, egészen eddig a napig: glaszékesztyű.

Taxik várakoztak az állomásépület sarkán, a szemközti betonkerítés mellett is. Nem volt külön drosztjuk, szemlátomást csak beálltak a legközelebbi helyekre. De legalább vannak – gondolta hálásan János, tudva, hogy nélkülük bajban lenne. Senkinek nem jelezte előre az érkezését, nem volt, aki elébe jöjjön. Igazság szerint nem nagyon volt itt már senkije.

 Nagy parisa munkái megvásárolhatók, tel:+36209295293, E-mail: nagyparisa@gmail.com, FB: Parisa Nagy