Hájas sütemény, amely a disznótorok és téli esték kedvence, recept

Ha visszaűzzük az emlékek közé, ott is marad végleg. Ha kiemeljük, felelevenítjük, megsütjük – az esetben újabb generációk vihetik tovább. Ez pedig, lássuk be, nem csak az olyan nagy klasszikusoknak jár ki, mint a dobostorta. És nem is csak az olyan új felfedezetteknek, mint a macaron. A téli ünnepnapoknak – a disznóölésnek, és az azt követő disznótoroknak kiváltképpen – nem lenne szabad elmúlniuk hájas sütemény nélkül.
Meglehetősen macerás ugyan az elkészítése, de ha meggondoljuk, hogy nagyanyáink, anyáink.a munkájukat segítő gépek nélkül is képesek voltak rá, hogy a fáradságosabban előállítható finomságokat is az asztalra varázsolják, bizonyára mi is találunk erre alkalmat időt.
A hajdani disznótorokban minden egyes családtagnak, minden segítőnek megvolt a maga feladata. Ki a belet mosta, ki a fűszerekért volt felelős, a rizst főzte, méghozzá úgy, hogy pörgős legyen és ne kozmáljon oda. A férfiak a húsok, a kolbászok, hurka disznósajt bekeverése és töltése körül szorgoskodtak. Volt, aki az tüzet rakta és a forró vízre felügyelt, odafigyelt az abálandókra, valaki más a zsír kisütése és a fínom töpörtyű elkéstítésért volt felelős. A hájas tészta majd a pogácsa és a szilvalekváros, mákos vagy a diós hájas sütemény elkészítése általában a nagymamákra hárult, ők sürgölődtek a kemence körül is. Náluk jobban senki nem ismerhette a hájas tészta készítését, évtizedek tapasztalata volt azokban a remegő, lágy és mégis roppanós, leveles tésztákban.